A csapatépítő tréning nem a szórakozásról szól

2024. 03. 26. | Csapatépítő tréning

A csapatépítő tréning több, mint egy izgalmas program, ami felrázza a szürke hétköznapokat. Szüksége van rá a cégnek és a kollégáknak is.

Mindenki, aki több szereplős munkahelyen dolgozik, vett már részt céges csapatépítőn és valószínűleg még fog is részt venni. Az ilyen jellegű, munkahelyhez köthető program szorosan kapcsolódik a cég sikeréhez és a kollégák teljesítményéhez.

Mi az a céges csapatépítő?

A céges csapatépítő egy olyan program, amin lehetőség szerint minden kolléga részt vesz és közös tevékenységet végeznek. A cél az, hogy a csapatmunkát tökéletesítsék a kollégák között és ezzel a cég szakmai sikerét alapozzák meg.

A hatékony csapatmunka a kollégákon múlik, de az ilyesmi nem születik meg csak úgy magától. Egy csapat különböző szakmai tapasztalattal és eltérő karakterekkel rendelkező emberekből áll. A munkatársak váltják egymást, vannak, akik már évek óra együtt dolgoznak és ismerik a másikat és vannak, akik egyik napról a másikra belecsöppenek a csapatba.

csapatépítő tréning

A tagoknak egymással össze kell csiszolódniuk, amihez pedig az kell, hogy jobban megismerjék a másikat. Olyan ez, mint egy párkapcsolat kezdete, ahol figyelem, őszinte és asszertív kommunikáció révén fejlődik a kapcsolat.

A csapatépítés azonban nem egyenlő a közös iszogatással, évi egyszeri hétvégi kiruccanással. Ezek csupán közös programok, ahol ugyan oldottabban tudnak egymással ismerkedni a kollégák, de ez önmagában nem célravezető.

Először is meg kell határozni azokat a konkrét célokat, amiket a cég szeretne elérni. Mi hiányzik, min kell javítani, fejleszteni ahhoz, hogy a csapat jól működjön csapatként? Ezután már lehet tervezni olyan programokat, amik a fennálló problémákra fókuszálnak.

Minden csapatépítőben közös, hogy az összes munkatárs részt vesz benne és interakcióba lépnek egymással. A közösen megoldandó feladatok, gyakorlatok közben lehetőség adódik a másik gondolkodását, személyiségét is megismerni. Fény derül a csapattagok erősségeire, gyengeségeire, miben kiemelkedőek, miben teljesítenek kevésbé kiemelkedően.

Mit nyer egy cég a csapatépítővel?

A cég és a csapattagok is csak jól járnak a rendszeresen beiktatott csapatépítővel, mert mindenki fejlődést nyer vele. A fejlődés feljebb lépést jelent, ez pedig a közös sikerek számát és a hatékonyságot egyaránt növeli. A jól működő csapat tagjai elégedettebbek, nő a hűségük és nem keresnek B opciókat a karrierjüket illetően.

csapatépítő tréning

Nő a bizalom a csapattagok között és pozitív irányba változik a munkahelyi légkör. A kollégák személyes fejlődése is előtérbe kerül, megnőhet a becsvágyuk, a motivációjuk és az elkötelezettségük is a munkahelyük és a munkatársaik iránt.

A csapat tagjai jobban át tudják látni a csoport dinamikáját, a helyükre kerülnek a csapatban betöltött szerepek. Az átélt, közös élményeknek köszönhetően a csapat megerősödik és a kollégák között megszilárdul a személyes és a munka kapcsolat is.

Milyen gyakran kell szervezni csapatépítőt?

Minden cégnek minimum évente egyszer érdemes közös csapatépítést szervezni a kollégák számára. Indokolt esetben többször is szükség lehet arra, hogy hatékonyabb együttműködésre ösztönözzék a munkatársakat. Az elért eredmények vagy a megvalósítandó célok adják a támpontot. A kollégák kicserélődése szintén jó okot ad egy újabb, közös csapatépítésre.

Szívesen szervezünk Önnek és a munkatársainak is céges csapatépítőt Tatabányán. Tegye meg az első lépést és lépjen kapcsolatba velünk! Beszéljünk arról a megadott elérhetőségeink egyikén, hogy mikor, hol és hány főre szervezzünk csapatépítőt!

További cikkek:

Tel:+36 30 298 7427
E-mail:trening@ytrening.hu